Tegnap

volt a csont izotóp vizsgálat, nagy szerencsém volt elsőnek értem oda

így a szúrinál is és a vizsgálatnál is engem hívtak be elsőnek, és még

egy nagy szerencse, hogy a modern gépre kerültem így a 40 perces

vizsgálat helyett csak 15 perc volt, ezt még mereven is kibírtam.

Az

asszisztens a vizsgálat végén egy pillanatra megriasztott, mert azt

mondta, hogy ez megmutatja a főorvosnak és ha nem kér kiegészítő

képeket akkor mehetek. Na azért ijedtem meg mert ilyen még nem volt.

Rákérdeztem, a nővérre, hogy csak nem látott valamit, azt mondta nem,

de végleges leletet az onkológusomnak küldik (mondjuk ez mindig így

volt).

Ja

és egy dundi nő volt az asszisztens és jókat rötyögtünk, mint általában

a duci nők, butik címet cseréltünk, hogy hol lehet nagydarab ruhákat

venni. Szóval a para, csak az első icipici másodpercben volt azt,

rötyögés.


Ma reggel levették a tumor markerhez, a vért, majd mentem a mellkas röntgenre, majd a hasi ultrahangra.

A

mellkasnál kiszóltak, hogy rendben mehet. Na most ez csak a felvétel

minőségét jelenti, a leletet nem. Azt majd az onkológus kapja meg.

A

hasi UH is majdnem simám ment, de a májban ott találtak egy cisztát ami

ez előző évihez képest nem változott. Tehát mást nem találtak, na meg

azt hogy kövér vagyok.

Nagyon

korán végeztem, döbbenet volt, nem volt beteg sehol (mindenki szabin

van????). Üresek voltak a folyósok, az orvosok nővérek kedvesek voltak

mosolyogtak, azt hittem, hogy álmodom.

Úgyhogy csak a mamo van hátra és az onkológusi konzílium (Júl 18-án), ahol megtudom az eredményeket. Remélem minden Oké.

A

tumor markeres asszisztensnő, azt mondta, hogy az a tapasztalat, hogy

az első három év a kritikus, és ne izguljak mert én négy éves vagyok,

igaz hogy ötévesen leszek gyógyult, de szerinte nem kell félnem. Jól

nézek ki, mint mindig vidám vagyok (Ő mondta), csak hát a súlyt kéne

helyre tenni.

Ezt én is tudom, de míg hormon gyógyszerrel lövőm be magam, meg a sok vitaminnal addig ez van…..

De isti-biszti ezt is megoldom, de előbb mondják ki már azt, hogy

ÖN GYÓGYULTNAK TEKINTHETŐ!!!!!

Szóval a vizsgálatok nagyobbik részén túl vagyok, de eredményeket csak július 18-án tudom meg.

Most engedek le, nagyon elfáradtam, de főképpen stressz miatt.

Tovább a blogra »